V. Fejezet

Sziasztok! Az 5. fejezet:) Semmi akció. Csak Damon és Elena...

 Stefan hazahozott. Egy árva szó sem hangzott el köztünk. Nem bírtam a szemébe nézni. Némán kiszálltam a kocsiból és felmentem a szobámba. Szerencsére Jenna nem volt itthon, mert elfelejtettem felvenni egy pulóvert a véres felsőmre.

Ledobáltam a cuccom, majd bementem a füdőbe. Nem akartam a történtekre gondolni. Egy nappal ezelőtt féltem, de legalább boldog voltam. Volt aki megvédjen és akiért várjam a holnapot. Most minden vágyam csak egy forró fürdő volt.

Nem akartam többet gondolkozni. Így hagytam, hogy a melegvíz kellően ellazítson. Nem gondoltam semmire, főleg nem Stefanra. Már szinte elszenderedtem, mikor hallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja. Jeremy volt az. Szerencsére még épp időben visszaszóltam, mielőtt rám nyitotta volna az ajtót. Ebből okulva inkább kiszálltam és felvettem a lehető legkényelmesebb pizsim. Némán kislattyogtam a fürdőből.

A szokásos, nem várt kellemetlen meglepetésem már az ablakpárkányon ült.

- Damon, kérlek, most ehhez végképp fáradt vagyok. - láttam, hogy belül össze van törve, és feltételeztem, hogy most nagy szüksége lenne valakire. Úgy ült ott, mint egy kisfiú, akitől egy óvatlan pillanatában a kedvenc játékai helyett a mélyen eltemetett szeretetét vették el. Ennyire csalódottnak csak azon a bizonyos éjszakán láttam. Tudtam, hogy most végképp szüksége van valakire. Rám. És ha én most nem segítek neki, lehet, hogy végérvényesen elveszíti azt a szikrányi jót, ami benne van.

Így inkább odamentem hozzá és némán átöleltem. Olyan kétségbeesetten kapaszkodott a karomba, mint aki érzi, hogy körülötte tátong a mélység.

- Damon ... én nem tudom mit mondhatnék erre. - fejezztem be sután. De úgy látszott Damonnak annál több mondanivalója van.

- Nem hiszem el! Katherinetől kitellik, de Stefantól? Mindvégig hazudott! - és minden egyes szónál jó nagyott húzott a kezében lévő üvegből. - Őt megbűvölték ... Na peeersze. Stefan, a jó kisöcsike, Damon meg a csúnya, rossz vámpír. De tesókám, te aztán rosszabb vagy mint az a ribanc! - ezt már mintha csak magának mondta volna. Így, hogy észrevegyen, némán megérintettem a karját és megpróbáltam magam felé fordítani.

- Damon, Stefan csak ... csak biztos azért nem mondta el neked, mert előtted is szégyellte. - én is tudtam, hogy kimondva is hülyeségnek tűnt.

- Elena, hogy vagy képes mentegetni ezután is?

- Mert hinnem kell benne Damon, hogy jó. És hogy még benned is van jóság. - ezek már csak elsuttogott szavak voltak. Mégis tisztán hallotta őket. Ahogy meglátta a legördülő könnycseppjeimet is. Erre magához húzott és átölelt. Meglepett, mennyire jól esik, hogy valakinek még fontos vagyok.

- Elena, miért nézel ki pont úgy, mint ő? Miért vagy olyan gyönyörű, mint ő? És mégis, hogy lehetsz ennyire más? Hogy lehetsz ennyire melegszívű, kedves és ... szerethető? Elena, én ... - ám az ajkára helyeztem az ujjam. Nem akartam hallania folytatást. Most nem.

Damon mégis elkezdett felém hajolni. Megdermedtem. Nem akartam ezt. Nem akartam még nagyobb zavart. De ahelyett, hogy megcsókolt volna, csak egy apró könnycseppet csókolt le az arcomról, és mire feleszmélhettem volna, eltűnt.

Erőtlenül lerogytam az ágyra. Aludnom kellett, nem gondolkozni. Ez az egész nap csak egy rossz álomnak tűnt. De mintha a nap végén valaki meggyújtott volna egy gyertyát, hogy a pislákoló fénye elűzze a sötétséget.