Karácsonyi különkiadás

Sziasztok! Egy, (illetve kettő) utókarácsonyi ajándékot kaptok!:) A karácsonyt a nagyimnál töltöttem, és mivel ott nincs se gép, se net így csak most tudom átadni nektek:) Egy kis kitekintés, hogy kedvenc vámpírjaink vajon hogy ünneplik a karácsonyt.Emellett, hogy szegény Damonnak milyen kínokat kellett kiállnia az előkészületekkel kapcsolatban;)
 Ui: Damon szegszög. Ez az első "Damonos" írásom, úgyhogy lehet nem lett az igazi, de igyekeztem, mint Elenáék az ünneplésben:) 

Karácsonyi különkiadás 1. rész: Előkészületek

Még 3 nap karácsonyig. A legutóbbit pontosan 3 évvel ezelőtt ünnepeltük. Legalábbis én igen. Bár jobban belegondolva, Stefan és Lexi kevésbé tartotta ünnepies ajándéknak, hogy a karácsonyfa "váratlan ajándék" gyanánt lángra lobbant. Én mindenesetre roppant nagy élvezettel figyeltem a kétségbeesett arcukat.

De most más volt minden. Nem csak ostoba, unalmas hercehurcának tűnt az egész karácsony. Mivel Elena nem rajongott túlzottan a karácsonyi káoszért. Ezt biztosan sejtettem. Így viszont kénytelen voltam normális ajándékok után nézni.

2 nap Karácsonyig

Ezt nem hiszem el! Hogy képes ilyen mocsokban vadászni még télen is? - De Stefan szidásától még nem oldódott meg a problémám. Kénytelen voltam folytatni az utat ebben a latyakban, tovább morgolódva. - A francba, a vadonatúj csizmám belesüppedt ebbe a rohadt pocsolyába. - Hiába, nehéz minden percben szívdöglesztő, vérszomjas vámpírnak lenni.

1 nap Karácsonyig

Immár egy új csizmában Mystic Falls utcáin caplattam. De kit érdekelt ez egyáltalán?!Az utánam sóhajtozó lányokat nem, az átkozódó pillantást lövellő pasijaikat pedig még kevésbé. Tehát mégsem a csizma, akarom mondani, a ruha teszi a vámpírt. De még így is, csak egy szavamba kerülne, hogy mind ájuldozva kínálja fel magát karácsonyi ajándékként. 

Elég ebből! - szóltam rá magamra. Elenának  megyek ajándékot venni, nem magamnak. 

Betértem az első boltba a sarkon. Semmi használható. Továbbmentem. A többi bolt is mintha csak ócska tucattermékeket árult volna. Végül egy eldugott kis utcában megláttam egy igazán csajos boltot. Az ablakdíszítéstől kezdve a falakig, minden rikító rózsaszínben pompázott. A gyomrom szinte ösztönösen felfordult, ahogy beléptem az üzletbe. De belül még rosszabb volt a helyzet. Bár ... a polcokat elnézve ... lehet különlegességeket találni, amik tökéletesek lehetnek Elenának. Így, a szent cél érdekében felfedezőútra indultam. Emellett kerestem valami rózsaszín Edwardos cuccot Stefannak, úgyis annyira hasonlítanak Bambikérdésben. Legnagyobb sajnálatomra nem találtam ilyen pólót megfelelő méretben. De Elenának sikeresen megtaláltam a megfelelő  ajándékot. Gyorsan fizettem és hazaindultam.

December 24.

- Mi a franc ez az átkozott zaj?! Ki az az idióta, aki hajnalok hajnalán - az órára pillantván- azaz délelőtt 10-kor nem hagy aludni?! - Kinézvén az ablakon, elfogott a nevetőgörcs. Stefan, amint fenyőfát farag. Ilyet se láttam még az elmúlt 164 évben. Kimegyek, megörvendeztetem kicsit a bájos vámpírpofikáját.

- Öcsikém, az erdei állatok nagyon be fognak rágni rád. Nem elég, hogy megeszed őket, még a fájukat is lopod?- kérdeztem kaján vigyorral.

- Damon, vagy segíts, vagy menj be. - ám mielőtt válaszolhattam volna, Elena kezembe nyomott egy csomó világító izét és elkezdte módszeresen feltekerni az egyik oszlopra.

- Szívesen! - de Elena figyelmen kívül hagyta gunyoros hangnememet.

Megunva az ácsorgást, és a "gyertyatartó" szerepét, inkább bementem a házba.

Pár perc múlva Stefan és Elena is követett. Stefan immár talpastul hozta a fát, Elena pedig egy nagy dobozban a díszeket. 

A fát együtt kezdtük el díszíteni. Furcsa mód jó érzéssel töltött el. Most nem akartam tönkretenni az egészet. Inkább segédkezni szerettem volna abban, hogy  minél meghittebb legyen. De a rossz akaratlanul is belevegyült. Emlékeztetve, hogy lehet bármilyen szép az ünnep, ha Elena minden mozdulata Stefannak szól.

Így inkább felmentem a szobámba befejezni a csomagolást. Csomagolás közben sikerült kikapcsolni az érzelmeimet és csak az ajándékokra koncentrálni. 

Elidőztem Stefan ajándékánál. Vagyis inkább annál a gondolatnál, hogy miért nem vettem végül rózsaszín csomagolópapírt és akkor most szép, cikornyás betűkkel ráírhatnám, hogy "Stefike".

Végül Elena ajándéka következett. Szépen, aprólékosan csomagoltam. Azt akartam, hogy az egész különlegesen legyen. Mint ahogy majd átadom. 

IV. Fejezet

Íme a 4. fejezet! Remélem tetszeni fog nektek, és ezt is ugyanúgy izgalmasnak találjátok majd. És ha igen (de ha nem akkor is:P) komizzatok:)De előre szólok vért izzadós fejezet volt.Akár csak a kedvenc vámpírjainknak;)

-Katherine,  erre csak most jössz rá? - Damon hangja felpezsdítően hatott rám.

- Damon. Te aztán mindig tudod mikor kell ünneprontónak lenni. - Katherine mosolya olyan volt, akár egy cápáé.

- Ugyan már, csak nem akartam kimaradni a buliból.

- Damon, te semmit sem változtál.

- De, tévedsz. Egyvalamiben igen. Már nem szeretlek. És ezt be is bizonyítom. - az utolsó mondata végén felkapta a Stefan melletti fakarót és nekirontott Katherinenek. Ám Katherine gyorsabb volt és kitért előle. A szívem egyre hevesebben kezdett kalimpálni, ahogy láttam, hogy Damon nem bír vele. Végül kicsavarta a karót Damon kezéből és megpróbálta Damon felé fordítani. Damon minden erejét összeszedve egy hirtelen mozdulattal hátralökte Katherinet, majd szinte ugyanabban a pillanatban felkapta a Stefan mellett heverő,immár egyetlen tárgyat, a verbénás fecskendőt.

Mire Katherine feleszmélt, Damon már ott állt felette és egy hirtelen mozdulattal a karjába vágta.

- Vedd ezt búcsúajándéknak. - majd elfordulva Katherinetől, rám nézett. - Elena, te jól vagy? Segítened kéne Stefannak beszállni a kocsiba, amíg én Petrova kisasszonnyal foglalkozom.

Nem tudtam, hogy leszek képes Stefant egyáltalán talpra állítani, de bólintottam. Ekkor éles kacaj ütötte meg a fülem. Katherine egy gyors mozdulattal felállt és kitépte a tűt a karjából.

- Ugye nem hittétek, hogy egy kis verbéna kárt tehet bennem? Egy jó ideje minden nap mérgezem magam vele.

Damon és én döbbenten álltunk e kijelentés előtt. Katherine ezt kihasználva, a fakaróval szinte a falhoz szögezte Damont. Damon egy hangos nyögés kíséretében összeroskadt a földön. Tudtam, hogy ezzel elvesztettük a csatát. De nem! Kerüljön amibe kerül, nem itt fogunk meghalni. Így, utánam az özönvíz alapon, vérző karomat Stefan karjához nyomtam. 

Stefan előszőr tiltakozni próbált, de miután rákiáltottam, hajlandó volt inni a véremből.

Új erőre kapván, hirtelen nekirontott Katherinenak, aki szemlátomást nem számított ekkora erőfölényre. Stefan kihasználván ezt, mint egy vérengző fenevad,  nekitaszította Karherinet a falnak. A karó immár csak pár centire volt hasonmásom szívétől.

- Stefan, várj! - soha nem hallottam még ilyen kétségbeesettnek ezelőtt. - A lelked mélyén még szeretsz! Bevallottad akkor éjjel! - a hangja könyörgő volt.

- Csak megbabonáztál! - hörögte Stefan.

- Te is tudod, hogy nem! Az igazi volt! - most hazudik vagy tényleg ...

Ám a Stefan karjában megremegő karó az igazáról tanúskodott. Döbbenten álltam. Szinte már sokkos állapotban. Ezt látván Katherine is tovább folytatta.

- A bál után, amit mondtál. Az számomra is igazi volt. Már akkor is szerettelek. - kétésgbeesett hangja mégis érzelemteli volt.

- Csak menj el. És soha ne gyere vissza. - Stefan elernyedt karjából kihullott karó hangos koppanással törte meg a néma csöndet. Egy pillannattal később Katherinenak már hűlt helye sem volt.

Az ekkor már mellettem álló Damon csak Stefant bámulta. Ahogy én is. De neki legalább nem kellett a sírással küzdenie. Bár lehet, hogy az ő  fájdalmát nem is lehetett volna így kifejezni...

Bocsi.....

Sziasztok!

Bocsi, hogy ilyen sokára jönnek az újabb fejezetek. De végzős vagyok, ráadásul dolgozom, így alig van időm bármire is.Igaz a folytatásokat már megírtam, de nem volt enegeriám begépelni se. Így kárpótlásként ma felrakok két újat, és hamarosan jön a többi is.
Hisz téli szünet van!
Így nektek is jó szünetet!:D:)