Karácsonyi különkiadás

Sziasztok! Egy, (illetve kettő) utókarácsonyi ajándékot kaptok!:) A karácsonyt a nagyimnál töltöttem, és mivel ott nincs se gép, se net így csak most tudom átadni nektek:) Egy kis kitekintés, hogy kedvenc vámpírjaink vajon hogy ünneplik a karácsonyt.Emellett, hogy szegény Damonnak milyen kínokat kellett kiállnia az előkészületekkel kapcsolatban;)
 Ui: Damon szegszög. Ez az első "Damonos" írásom, úgyhogy lehet nem lett az igazi, de igyekeztem, mint Elenáék az ünneplésben:) 

Karácsonyi különkiadás 1. rész: Előkészületek

Még 3 nap karácsonyig. A legutóbbit pontosan 3 évvel ezelőtt ünnepeltük. Legalábbis én igen. Bár jobban belegondolva, Stefan és Lexi kevésbé tartotta ünnepies ajándéknak, hogy a karácsonyfa "váratlan ajándék" gyanánt lángra lobbant. Én mindenesetre roppant nagy élvezettel figyeltem a kétségbeesett arcukat.

De most más volt minden. Nem csak ostoba, unalmas hercehurcának tűnt az egész karácsony. Mivel Elena nem rajongott túlzottan a karácsonyi káoszért. Ezt biztosan sejtettem. Így viszont kénytelen voltam normális ajándékok után nézni.

2 nap Karácsonyig

Ezt nem hiszem el! Hogy képes ilyen mocsokban vadászni még télen is? - De Stefan szidásától még nem oldódott meg a problémám. Kénytelen voltam folytatni az utat ebben a latyakban, tovább morgolódva. - A francba, a vadonatúj csizmám belesüppedt ebbe a rohadt pocsolyába. - Hiába, nehéz minden percben szívdöglesztő, vérszomjas vámpírnak lenni.

1 nap Karácsonyig

Immár egy új csizmában Mystic Falls utcáin caplattam. De kit érdekelt ez egyáltalán?!Az utánam sóhajtozó lányokat nem, az átkozódó pillantást lövellő pasijaikat pedig még kevésbé. Tehát mégsem a csizma, akarom mondani, a ruha teszi a vámpírt. De még így is, csak egy szavamba kerülne, hogy mind ájuldozva kínálja fel magát karácsonyi ajándékként. 

Elég ebből! - szóltam rá magamra. Elenának  megyek ajándékot venni, nem magamnak. 

Betértem az első boltba a sarkon. Semmi használható. Továbbmentem. A többi bolt is mintha csak ócska tucattermékeket árult volna. Végül egy eldugott kis utcában megláttam egy igazán csajos boltot. Az ablakdíszítéstől kezdve a falakig, minden rikító rózsaszínben pompázott. A gyomrom szinte ösztönösen felfordult, ahogy beléptem az üzletbe. De belül még rosszabb volt a helyzet. Bár ... a polcokat elnézve ... lehet különlegességeket találni, amik tökéletesek lehetnek Elenának. Így, a szent cél érdekében felfedezőútra indultam. Emellett kerestem valami rózsaszín Edwardos cuccot Stefannak, úgyis annyira hasonlítanak Bambikérdésben. Legnagyobb sajnálatomra nem találtam ilyen pólót megfelelő méretben. De Elenának sikeresen megtaláltam a megfelelő  ajándékot. Gyorsan fizettem és hazaindultam.

December 24.

- Mi a franc ez az átkozott zaj?! Ki az az idióta, aki hajnalok hajnalán - az órára pillantván- azaz délelőtt 10-kor nem hagy aludni?! - Kinézvén az ablakon, elfogott a nevetőgörcs. Stefan, amint fenyőfát farag. Ilyet se láttam még az elmúlt 164 évben. Kimegyek, megörvendeztetem kicsit a bájos vámpírpofikáját.

- Öcsikém, az erdei állatok nagyon be fognak rágni rád. Nem elég, hogy megeszed őket, még a fájukat is lopod?- kérdeztem kaján vigyorral.

- Damon, vagy segíts, vagy menj be. - ám mielőtt válaszolhattam volna, Elena kezembe nyomott egy csomó világító izét és elkezdte módszeresen feltekerni az egyik oszlopra.

- Szívesen! - de Elena figyelmen kívül hagyta gunyoros hangnememet.

Megunva az ácsorgást, és a "gyertyatartó" szerepét, inkább bementem a házba.

Pár perc múlva Stefan és Elena is követett. Stefan immár talpastul hozta a fát, Elena pedig egy nagy dobozban a díszeket. 

A fát együtt kezdtük el díszíteni. Furcsa mód jó érzéssel töltött el. Most nem akartam tönkretenni az egészet. Inkább segédkezni szerettem volna abban, hogy  minél meghittebb legyen. De a rossz akaratlanul is belevegyült. Emlékeztetve, hogy lehet bármilyen szép az ünnep, ha Elena minden mozdulata Stefannak szól.

Így inkább felmentem a szobámba befejezni a csomagolást. Csomagolás közben sikerült kikapcsolni az érzelmeimet és csak az ajándékokra koncentrálni. 

Elidőztem Stefan ajándékánál. Vagyis inkább annál a gondolatnál, hogy miért nem vettem végül rózsaszín csomagolópapírt és akkor most szép, cikornyás betűkkel ráírhatnám, hogy "Stefike".

Végül Elena ajándéka következett. Szépen, aprólékosan csomagoltam. Azt akartam, hogy az egész különlegesen legyen. Mint ahogy majd átadom. 

IV. Fejezet

Íme a 4. fejezet! Remélem tetszeni fog nektek, és ezt is ugyanúgy izgalmasnak találjátok majd. És ha igen (de ha nem akkor is:P) komizzatok:)De előre szólok vért izzadós fejezet volt.Akár csak a kedvenc vámpírjainknak;)

-Katherine,  erre csak most jössz rá? - Damon hangja felpezsdítően hatott rám.

- Damon. Te aztán mindig tudod mikor kell ünneprontónak lenni. - Katherine mosolya olyan volt, akár egy cápáé.

- Ugyan már, csak nem akartam kimaradni a buliból.

- Damon, te semmit sem változtál.

- De, tévedsz. Egyvalamiben igen. Már nem szeretlek. És ezt be is bizonyítom. - az utolsó mondata végén felkapta a Stefan melletti fakarót és nekirontott Katherinenek. Ám Katherine gyorsabb volt és kitért előle. A szívem egyre hevesebben kezdett kalimpálni, ahogy láttam, hogy Damon nem bír vele. Végül kicsavarta a karót Damon kezéből és megpróbálta Damon felé fordítani. Damon minden erejét összeszedve egy hirtelen mozdulattal hátralökte Katherinet, majd szinte ugyanabban a pillanatban felkapta a Stefan mellett heverő,immár egyetlen tárgyat, a verbénás fecskendőt.

Mire Katherine feleszmélt, Damon már ott állt felette és egy hirtelen mozdulattal a karjába vágta.

- Vedd ezt búcsúajándéknak. - majd elfordulva Katherinetől, rám nézett. - Elena, te jól vagy? Segítened kéne Stefannak beszállni a kocsiba, amíg én Petrova kisasszonnyal foglalkozom.

Nem tudtam, hogy leszek képes Stefant egyáltalán talpra állítani, de bólintottam. Ekkor éles kacaj ütötte meg a fülem. Katherine egy gyors mozdulattal felállt és kitépte a tűt a karjából.

- Ugye nem hittétek, hogy egy kis verbéna kárt tehet bennem? Egy jó ideje minden nap mérgezem magam vele.

Damon és én döbbenten álltunk e kijelentés előtt. Katherine ezt kihasználva, a fakaróval szinte a falhoz szögezte Damont. Damon egy hangos nyögés kíséretében összeroskadt a földön. Tudtam, hogy ezzel elvesztettük a csatát. De nem! Kerüljön amibe kerül, nem itt fogunk meghalni. Így, utánam az özönvíz alapon, vérző karomat Stefan karjához nyomtam. 

Stefan előszőr tiltakozni próbált, de miután rákiáltottam, hajlandó volt inni a véremből.

Új erőre kapván, hirtelen nekirontott Katherinenak, aki szemlátomást nem számított ekkora erőfölényre. Stefan kihasználván ezt, mint egy vérengző fenevad,  nekitaszította Karherinet a falnak. A karó immár csak pár centire volt hasonmásom szívétől.

- Stefan, várj! - soha nem hallottam még ilyen kétségbeesettnek ezelőtt. - A lelked mélyén még szeretsz! Bevallottad akkor éjjel! - a hangja könyörgő volt.

- Csak megbabonáztál! - hörögte Stefan.

- Te is tudod, hogy nem! Az igazi volt! - most hazudik vagy tényleg ...

Ám a Stefan karjában megremegő karó az igazáról tanúskodott. Döbbenten álltam. Szinte már sokkos állapotban. Ezt látván Katherine is tovább folytatta.

- A bál után, amit mondtál. Az számomra is igazi volt. Már akkor is szerettelek. - kétésgbeesett hangja mégis érzelemteli volt.

- Csak menj el. És soha ne gyere vissza. - Stefan elernyedt karjából kihullott karó hangos koppanással törte meg a néma csöndet. Egy pillannattal később Katherinenak már hűlt helye sem volt.

Az ekkor már mellettem álló Damon csak Stefant bámulta. Ahogy én is. De neki legalább nem kellett a sírással küzdenie. Bár lehet, hogy az ő  fájdalmát nem is lehetett volna így kifejezni...

Bocsi.....

Sziasztok!

Bocsi, hogy ilyen sokára jönnek az újabb fejezetek. De végzős vagyok, ráadásul dolgozom, így alig van időm bármire is.Igaz a folytatásokat már megírtam, de nem volt enegeriám begépelni se. Így kárpótlásként ma felrakok két újat, és hamarosan jön a többi is.
Hisz téli szünet van!
Így nektek is jó szünetet!:D:)

III. Fejezet

Sziasztok! Mivel már alapból meg volt írva, ezért most gyorsan felrakom a 3.fejezetet is. A Katherinenel való találkozás cselekményét kénytelen vagyok 2 fejezetbe felrakni, mert egybe túl hosszú lenne. Jó olvasgatást:)
És remélem ezt már kellően izgalmasnak találjátok. Habár az eleje lehet kicsit vontatott, de ha két nő vitatkozik egy vámpíron...


- Katherine...
- Nektek is jó reggelt! - Katherine derűs mosolya éles ellentétben állt az én aggódó arckifejezésemmel.
- Katherine, mit keresel itt? - bár egy egyszerű kérdésnek hangzott, mégis volt valami fenyegető abban, ahogy Stefan kérdezte.
- Csak nem akartam, hogy az unalmas hasonmásommal legyél. Sokkal izgalmasabb dolgokat csinálhatnánk mi ketten, együtt. - és hihetetlenül magas tűsarkújában elindult Stefan felé.
- Katherine, menj el! - Stefan egyre fenyegetőbbnek hatott.
- Ugyan már Stefan! Észre se vennéd külsőleg a különbséget. - ezért rossz ha van valakinek egy hasonmása. - És mi helyzet a szenvedéllyel? Tudod, milyen szenvedélyes tudok lenni. Hisz emlékszel. - és már csak pár centire állt Stefantól. Kinyújtott karjával megcirógatta Stefan arcát. De mivel Stefan egy lépést se hátrált, így nekem kellett Katherine tudtára adnom, hogy Stefan foglalt. Ha ő maga nem vette volna észre. Ám Katherine következő mondata még engem is meglepett:
- Úgy hiányoztál, Stefan. Szeretlek. - erre olyan méreg öntött el, hogy nem érdekelt az se ha feldühítem az évezred talán legerősebb vámpírját.
- Katherine, ha nem vetted volna észre, Stefan nem a te kezedet fogja, hanem az enyémet! És nem úgy néz ki, mint akit nagyon meghatott volna a kis szerelmi vallomásod.
Katherine végre rám nézett, de a szeméből csak úgy sütött a lenézés.
- Te még mindig itt vagy? - a mézesmázosságnak már nyoma sem volt a hangjában. - Nem vetted még észre hogy itt felesleges vagy? - ekkor újra Stefanhoz fordult. - Tudod jól Stefan, hogy nem fogok elmenni. Nélküled biztos nem. - ilyenkor úgy meg tudnám fojtani.Mondjuk az úgysem ér ellene semmit.
- Katherine, egyszerűen csak menj el. Ígérem nem üldözlek és békén hagylak, egyszerűen csak menj és hagyj békén minket Elenával. - Stefan hangja olyan hideg volt mint a jég. Azonban ahelyett, hogy Katherine megfogadta volna Stefan tanácsát, még inkább bedühödött. És ezt vesztemre rajtam töltötte ki. Mire felocsúdhattam volna, már a levegőben repültem és egy nagy puffanással neki estem egy kocsinak. Aminek a riasztója szinte az én fájdalmaimat is kifejezte vijjogó hangjával.
- Elena! - Stefan aggódó és kétségbeesett kiáltása visszhangzott a fülemben. Minden erőmet összeszedve felemeltem a fejem, hogy lássam mi történik arrébb. A látvány még a testi fájdalmaimnál is rosszabb volt.
- Az övé biztos nem leszel! - soha nem láttam Katherinet még ilyen dühösnek.A kabátjából villámgyorsan előhúzott fakaró pont Stefan szívébe talált.
- Neeeeeeeeee! Stefan! - kiáltásomat elnyelte az autó továbbra is vijjogó szirénája. Ekkor a világot is, ugyanúgy ahogy egy perce a lelkemet, elöntötte a végső sötétség.


Fogalmam sem volt mennyi idő telt el azóta és hogy hol voltam. Halványan érzékeltem némi árnyékot és egy épület sziluettjét. Tehát már nem a parkolóban voltam. De hogy kerültem ide? Biztosan Katherine hozott el ide. Katherine ... Stefan ... a karó amint Stefan ...
Tehetetlen dühömben elkiáltottam magam és kétségbeesetten elkezdtem szólongatni Stefant miközben majd meg fulladtam a patakzó könnyeimtől.
- Elena?- halk, elhaló hang volt ez, mégis egyszerre visszaköltözött belém az élet. Amennyire fájó testrészeim engedték, feltápászkodtam, hogy láthassam milyen állapotba van Stefan. A fakaró ... amit Katherine beledöfött, most Stefan mellett feküdt. Egy verbénás fecskendő társaságában. Úgy tűnt Katherine mégse volt képes megölni Stefant. Pár centivel lejjebb döfött. És most csak legyengítette. Mit akarhat velünk? Hol van most egyáltalán? Erre a gondolatra még inkább felkaptam a fejem és elkezdtem körbenézni. Nem láttam sehol így lehajoltam Stefanhoz és elkezdtem nyugtatgatni. Eközben azon gondolkoztam, hogy tudnám Damont értesíteni és minél hamarabb eltűnni innen. Megpróbáltam talpra állítani, ami sérült állapotunkból kiindulva sem ment egykönnyen.
Ekkor azonban cipőkopogást hallottam meg a hátam mögül.
- Elena, már menni készülnél? Pedig még el se kezdtük igazán a játékot. - Katherine hangja nagyon bosszúsnak tűnt. - Hogy ti mennyire tudtok ragaszkodni egymáshoz!

II. Fejezet

Sziasztok! Itt az újabb fejezet. Ez se lesz izgalmakban gazdag, de kellett egy felvezető a következő két fejezethez. És hosszúnak se hosszú, de a köv. fejezet majd kárpótol ezért is. Jó olvasgatást:)
Spoiler veszély! A 2.évad 8.részében Bonnie varázslatát én is felhasználtam!


Verőfényes napsütésre ébredtem. A fürdőből Stefan hangját hallottam kiszűrődni. Gyorsan magamra kaptam valamit és utána settenkedtem.
- Damon, nem érdekel, hogy, de el kell kapnotok - tehát Damonnal telefonál.Vajon mi történhetett? - Akkor, hogy hogy hagytad elfutni? ... Damon, nem veszed észre, hogy úgy manipulál téged, ahogy akar? ... Kérj segítséget Bonnie-tól. Tudom, hogy segíteni fog. ... Csak csináld, amit mondtam. Még pár napig itt maradhatok Elenával, de nem sokáig, nehogy túl feltűnő legyen. Viszlát, Damon! - eközben már én halkan elkezdtem visszamenni az ágyhoz. Mikor hallottam, hogy nyitódik a fürdőszobaajtó, gyorsan megfordultam, majd nyújtózkodni és ásítozni kezdtem. Tudtam, hogy túljátszott az egész, de nem akartam lebukni. Ám Stefan túlságosan el volt foglalva a saját gondolataival, minthogy rám figyeljen. Mikor meglátott, mosoly terült szét az arcán.
- Jó reggelt! Hogy aludtál?
- Remekül. És te?
- Soha jobban. Szuper éjszaka volt. És most legalább nem kellett arra figyelnem, hogy közeledik-e valaki.
-Többször kéne így kiruccannunk.
- Egyet értek. De most megyek, hozok valami reggelit.
Míg Stefan távol volt, én lezuhanyoztam és rendbe szedtem magam. Bármennyire is jó volt az előző éjszaka, nem oszlatta el a félelmeimet. Nem tudtam kiverni a fejemből Stefan szavait. Tényleg elkapták Katherinet? És Damon pedig hagyta elfutni? Hát persze. Ha 145 évig vársz a szerelmedre, még ha át is vert, akkor se fogsz egyből karót döfni a szívébe. Én se lennék képes ha Stefanról lenne szó. Hiszen annyi jóság van benne. Ezért nem tudnám soha Damont választani. Még ha érez is valamit irántam.
Talán mégis meg kéne beszélnem Stefannal ezt az egészet ... Ekkor, a konyhából terjengő finom illatok megcsapták orromat és egyből kiszakítottak gondolataimból. Ösztönösen a konyha felé indultam.
- Najó, tudom, hogy nem éppen a kedvenc reggelid, de legalább nem a szokásos müzli adagod. - ilyenkor a reggeli helyett meg tudnám enni Stefant. Öhm, képletes értelemben.
Még épp csak leültünk reggelizni, mikor megcsörrent Stefan telefonja.
- Meneküljetek! Tudja, hol vagytok! Már a nyomotokban van! - Damon kétségbeesett hangja rám is kétségbeejtően hatott.
- Damon, hisz fél órával ezelőtt fogalmad sem volt, hol van Katherine. Egyébként is, jó pár óra, míg ideér, addig bőven van időnk lelépni. - Stefan legalább próbált higgadt maradni.
- Nem éppen öcsikém. Már órákkal ezelőtt elindult.
- És te csak most szólsz? - ennyit arról , hogy ki a leghiggadtabb.
- Hé, nem tehetek arról, hogy csak most sikerült kifaggatnom a házibosziját.
- Szóval így talált ránk. Biztos van erre valami varázsige.
- Bizony. És Elena drága testvérkéjének a vérét használta hozzá.
- Jeremy? Jeremy jól van? Ugye nem bántotta?! - el se tudtam képzelni, hogy mit tehetett vele Katherine. Csak mond, hogy jól van, csak mond, könyörgöm.
- Nyugi semmi baja. Időben elráncigáltam onnan. És Elena, remélem ezzel kiegyenlítettem a számlám. - némán bólintottam bár ezt ő úgyse láthatta. - De Stefan, induljatok most azonnal. Nem tudhatjuk, mikorra ér oda. Már én is úton vagyok. Ha odaértem, felhívlak, hogy merre menjek tovább.
Elköszöntek egymástól, majd gyorsan összeszedtük a cuccunkat és elindultunk a parkolóba.
Ekkor Stefan hirtelen magához ölelt és úgy suttogta a fülembe: - Semmi bajuk. Damon vigyázott rájuk. És Katherine sincs már a közelükben. Mi pedig gyorsan eltűnünk innen.
- De megint megtalálhat, ugyanúgy mint most.
- Bonnie majd kitalál valamit. És én is itt vagyok veled. Megvédelek tőle. Szeretlek, Elena, mindennél jobban.
Mondani akartam, hogy én is, de erre Damon arca tolakodott a fejembe. Így némán folytattuk utunkat a parkoló felé.
Ám ott nem várt meglepetéssel találtuk szembe magunkat.
- Katherine....

I. Fejezet

Sziasztok! Íme, az első fejezet. Ez csak egy rövid bevezető rész, majd a 2. fejezettől jön az izgalom. Mindenféleképpen olvassátok el az előző bejegyzést, hogy értsétek, milyen irányba fog haladni ez a fanfic.


- Ezt nem hiszem el Stefan. Katherine nem jöhetett vissza, és főképp nem adhatja ki magát nekem.
- Nyugi Elena. Ő Katherine. Tőle bármi kitellik. Még szerencse, hogy engem nem tudott becsapni.
- Az. De aggódom a többiekért. - Damonért is, bár jelenleg a pokolba kívánom.
Stefan részéről egy morgás volt erre a válasz.
- Stefan, az nem én voltam. Hanem Katherine. Én soha nem csókolnám meg Damont. Nem is hagynám. Hisz tudod. Szeretlek, Stefan. Azok után meg amit Jeremyvel tett főleg nem.
- Elena érthető. Katherine miatt volt. Teljesen összezavarta.
-De ez nem mentség. Utálom őt, Stefan. Utálom! Katherinenel együtt. Miért nem mennek el és hagynak minket békén? Miért nem megy el Damonnal? Hisz mi másért jött volna vissza?
- Nem tudom Elena. Ő Katherine. Sose lehet tudni mit tervez.
- Akkor menjünk el innen. Ahogy Damon javasolta. Kérlek Stefan!
- Elena, biztos ezt szeretnéd? Itthagyni mindent és mindenkit, elszökni?
- Ha így elcsalhatjuk Katherinet a szeretteimtől ... akkor bármit.
- Rendben, mi legyen a mese? Hova szeretnél menni velem pár napra? - és mindezt azzal a cuki mosolyával kérdezte, aminek sohasem tudtam ellenállni.
- Mit szólnál egy sátorozáshoz? Jaj, bocsi, elfelejtettem, hogy te túl kényes vagy az ilyenekhez. - egyből landolt egy párna a képében. Na de én? Kényes? Jó, lehet, egy kicsit. De nem kell egyből cikizni emiatt. Caroline például sokkal rosszabb nálam.
- Elena, menjek vagy szeretnéd ha itt maradnék éjszakára?
- Maradj. Nem szeretném, ha Damon vagy Katherine meglátogatna este.

Másnap reggel:

- Na, Jenna bevette a sztorit.
- Rendben, Elena. Hazaugrok pár cuccért és indulhatunk is.
- Várj, elmondod Damonnak?
- Be kell őt is avatnunk. Nem hagyhatjuk csak úgy itt, egy szó nélkül.
- Pedig megérdemelné.
- Tudom, Elena. De ő a bátyám. Ezt meg kell értened. - gyengéden megsimogatta az arcomat, könnyű csókot lehelt a számra, majd egy szempillantás alatt eltűnt.


- Az álompárocska nászútra indul? Nélkülem? Pedig milyen jó is hármasban, nem igaz Stefan?
- Damon mit keresel itt? Miért nem hagysz egyszerűen békén?
- Ugyan már, Elena. Csak Jeremy miatt vagy ilyen. Előtte még meg akartad menteni a lelkemet.
- Neked nincs lelked Damon. És ha lenne is, az is csak a pokolra való.
- Elena, a szavaid perzselően hatnak bűnös lelkemre. - mindezt a tipikus Damonos rossz kisfiús mosolyával.
- Damon, ideje menned. - lépett közénk Stefan. - Inkább menj és tartsd szemmel Katherinet.
- Mi az Stefan? Annyira üldöznek téged a nők, hogy beijedtél?
- Damon, viszlát. Elena, szállj be a kocsiba.
Elindultunk. Damon csak állt és kaján vigyorral az arcán szemlélte a távolodó autót. Mikor már azt hitte nem látjuk, lehervadt arcáról a mosoly. Gondterheltnek tűnt. És mintha gyötörte volna valami. Talán a bűntudat? Nem, az nem lehet.
Elfordítottam a fejem és inkább rámosolyogtam Stefanra.
- Szóval, hova megyünk? Remélem, nem valami koszos, undorító helyre. - és elképzeltem egy lepukkant motelt, ahol még zuhanyozni se mernék.
- Nyugi, egy szállodába. És pár napig csak kettesben leszünk. Elfelejthetjük Katherinet, Damont és minden gondunkat.
Erre beugrott mikor Damon vitt el " 5 percre" az életemből és jól éreztük magunkat. Akkor tényleg el tudtam felejteni mindent. Komolyan mondta akkor Damon, hogy jó társaság vagyok? Na tessék! Már megint Damon jár a fejemben. Nem akarok rá gondolni, főleg a "jó" Damonra nem.
- Mi a baj, Elena? Úgy elmerengtél.
- Semmi. Mikor érünk oda?
- Pár óra csak. Kapcsoljam be a rádiót?


Néhány óra múlva:

- Elena, azt hiszem neked kéne lefoglalni a szobát és elkérni a kulcsokat.
- Miért? Jaj, persze, ez a vámpíros dolog. Szívás, hogy egy szállodában is trükköznötök kell.

Pár perccel később, a szobánál:

- Mr. Salvatore, szeretne bejönni? Esetleg hozhatok valamit? Vagy van néhány különleges kívánsága? - csintalankodtam Stefannal.
- Éppenséggel akad. - és mire észbe kaptam, már az ágyon feküdtem.
- Miss Gilbert, óhajtja esetleg velem tölteni az éjszakát ebben a pompás szobában?
- Megtisztel a kérésével, Mr. Salvatora. - a nevetésünk belengte az egész szobát.

Vámpírnaplók

Vámpírnaplók fanfiction!

Sziasztok!

Elkezdtem én írni egy fanficet a vámpírnaplókról. Alapvetően Elenának és Damonnak drukkolok, de megérteném ha Stefannal végül együtt maradnának.
A könyveket nem olvastam. Lehet ez a hiányosság később ki fog ütközni. Remélem nem:)

A történet az 1. évad végén/2.évad elejét folytatja, bár nem a sorozat szerint. Nézem én is folyamatosan, biztos fogok belőle építkezni, de egyelőre más irányba indultam el. Az eleje nagyon hasonló a 2. évad első részének egy jelenetéhez, de nem onnan loptam:P /Csak majdnem:D/

Írjatok kritikákat. Akár építő akár negatívat.Hiszen csak így tudom érdemes-e folytatnom.

Jó olvasgatást!

A nyár átka:Flip-flop

Tudom, mindenki használja, mindenkinek van tucatszám.Én se lógok ki a sorból, nekem is tele van a cipősszekrényem,hisz elvileg praktikus, kis helyet foglal és kényelmes. De már a nemtudom hanyadjára felsebzett lábam legszívesebben kihajítaná őket egytől egyig.

Ma is nekiindultam a városnak, gondolván milyen kényelmes lesz ebben szaladgálni.De mivel a sajátom koszos volt, ezért az anyáét húztam fel ami épphogy jó a lábamra.3-4 óra séta után rájöttem, mégse a legjobb választás, hiszem a lábfejemet mindenhol kikezdte és mintha a sarkamat se tartotta volna meg normálisan.


Tény, mutatósak de megérik? Nem tudom őket szeretni, mégis évről-évre tele van velük a szekrény.

Utálat, szeretet, gyűlőlet... wtf?

"Elég volt, már nem kell átkozz, rejtsen el a távolság.
Én leléptem, már másra vágyom, bár úgy fáj."

Sose szerettem igazából Tóth Gabit.De ez a két sor most megérintett.Akárki akármit mond létezik a szerelem, létezik az eufória és bizony az utána jövő fajdalom.Mert előbb-utóbb mindenkinél beüt az a bizonyos crack.És ki hogy éli meg.

A legjobb ha mihamarabb közömbös leszel.De ha nem megy még erőltetve sem?Már mindenki a fejét fogja, "nem igaz hogy még mindig...".Talán sose fogják megérteni. Talán már átestek hasonlón. Talán egyszer te is túljutsz rajta és jön az áldott közömbösség.

De lehet hogy még mindig szereted.És ez később átfordul(hat) utálatba.Mély, mely a rég volt szeretetedből táplálkozik.Mert igen, az utálat és a szeretet ugyanaz a pengeél két oldala!

Sokan mondják, hogy a szeretet igazi ellentéte a közömbösség.Az érzések mélysége és hirtelen hiánya szempontjából lehet igazuk van.De akkor mi az utálat:mikor valakiért lehoztad volna a csillagokat is az égről és most ezeket a csillagokat egyesével vágnád hozzá??

Talán mégiscsak jobb a közömbösség.Feltéve, ha ez a bizonyos ürességérzet felszabadultságot és nem szorongásérzetet ad.

Fiatalság, Blogolság?!

Beálltam a sorba, én is elkezdtem a blogolást.Mint oly sokan előttem.És mint szintén sok más ember után, feltehetőleg az én első blogom se lesz egetrengető.Csak egy egyszerű blog hétköznapi gondolatokkal, véleményvilággal.

17 évet kellett érnem ahhoz, hogy belekezdjek az első blogomba.Írás közben azon elmélkedve, hogy vajon miért is írom ezt.Hogy milyen blogot szeretnék?Meg szeretném-e határozni a formáját, témáját?Elolvasni mások blogját és leutánozni őket, csakhogy az én bejegyzéseimet is elolvassák?

Mégse tettem meg.A kérdések megválaszolása nélkül fogtam magam és elkezdtem írni.Épp most.Pont ezt teszem.Nem a sorba akarok beállni.Csak szeretném megosztani másokkal a gondolataimat.Hátha mégis találok olyanokat akiknek tetszik az utánzás legcsekélyebb szikrája nélkül.

Tizenéves diákként még keresem az élet nagy kérdéseire a választ.Ahogy az aprókra is:PDe az aprókat legalább megtudom osztani a körülöttem lévő emberekkel.Az élet nagy kérdései pedig.....Halálra untatnak mindenkit.Vagy csak én adom elő őket túl unalmasan.Talán ezért próbálom kicsit feltuningolva (szerintem) előadni a nagyvilágnak.Blog formájában.Így legalább nem látom az elfintorodó arcokkal: "haggyámá a hülyeséggel".Mert ha nem tetszik nem olvasod.Vagy leszólod.Vagy egyszerűen nem foglalkozol vele.Ennyi:P

És ezzel a megválaszolatlan gondolatsorral megírtam életem első blogját.Talán értelmetlen, talán csak üres fecsegés.De az én munkám:)És nekem így jó ahogy van:P